Midea

A Midea nem egészen ötven éves múltra tekint vissza, mégis mára az egyik legnagyobb gyártóvá nőtte ki magát. Legyen szó háztartási készülékekről, vagy klímaberendezésekről, a Midea kiváló termékekkel száll versenybe a fogyasztók/vásárlók kegyeiért.

2011-ben a 150,000 embert foglalkoztató gigavállalat elérte, sőt meg is haladta a 22 milliárd dolláros éves összbevételt. Persze ehhez az is kellett, hogy a Midea több mint 200 országba és régióiba exportáljon termékeket.

A vállalat nem aprózta el soha, ha fejlesztésről volt szó. Jelenleg éves szinten a teljes bevétel 3%-át fordítják K+F-re (kutatás és fejlesztés), amely meg is látszik abból, ahogyan, és amilyen gyorsan reagálni tudnak a piaci igényekre.

A Midea Kínában már a vezető márkák egyike, ők rendelkeznek a legnagyobb termelői kapacitással, de itthon sem ismeretlen a márka az emberek szemében.

Hazánkban rengeteg Midea légkondicionáló készülék fogy. Ehhez persze kellett az is, hogy a Midea ne olcsó kínai termékként kerüljön a köztudatba, hanem minőséget gyártó és adó márkaként vesse meg a lábát. A gigavállalat pontosan ezért öli teljes bevételének a 3%-át a már említett K+F-be. Az eredmény nem is maradt el. A Mideát már most is nem csak ismerik, hanem el is ismerik hazánkban. Jelenleg az egyik legjobb ár/érték arányú kínálattal rendelkezik.

Pedig maga a Midea a klímaberendezéseivel alig 10 éve van a magyar piacon, és mégis már most az egyik legkeresettebb márka, hiszen kiváló árához kiváló minőség és rengeteg extra funkció társul. Természetesen igazodva a piachoz, a Midea kínálatában is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az inverteres légkondik. 2010 óta pedig ipari berendezéseket, folyadékhűtőket, MDV multi rendszereket is forgalmaznak nálunk.

Midea légkondicionálók a minőség, a teljesítmény és a funkcionalitás jegyében

DC inverteres teljesítményszabályozás: 40-50%-kal is csökkenthető az energiafelhasználás a hagyományos készülékekhez viszonyítva.

Plazma szűrőrendszer: a Midea mérnökei olyan szűrőt fejlesztettek ki, amely nem csak minden szabványnak, hanem a legkomolyabb elvárásoknak is megfelel. A plazmaszűrő a mikroszkopikus szennyezőanyagok mellett az összes allergén részecskét (atka, pollen, állati szőr stb..) kiszűri a levegőből. Így biztosan tiszta, egészséges és friss levegőt lélegezhet be Ön és családja.

Gold Fin: a klímában található hőcserélőket speciális alumíniummal vonják be, hogy az ellenálljon a külső hatásoknak, mint például a korrózió.

Öntisztítás: a belső hőcserélő kialakítása esélyt sem ad a gombának, penésznek, baktériumnak vagy bármilyen más biológiai szennyeződésnek.

Turbó funkció: gyorsan szeretne hidegeget/meleget? Akkor a Midea a Turbó-fokozattal siet az Ön segítségére. Maximális teljesítmény mellett pillanatok alatt a kívánt hőfokra csökkenti, vagy növeli a hőmérsékletet.

Alvás üzemmód: aludjon nyugodtan, pihentetően a legideálisabb körülmények között, amelyet a Midea „Alvás” funkciója biztosít Önnek és családjának.

Hideg katalizátoros szűrés: hatékonyan távolítja el a levegőből a kellemetlen szagokat okozó részecskéket, valamit a különféle veszélyes gázokat (pl.: oldott vegyszerek, formaldehid)

VLED kijelző: kristálytiszta, sokoldalú kijelző, hogy Ön minden információt egy helyen, azonnal megkapjon.

Hőmérséklet kompenzáció: a mennyezetnél a hőmérséklet 2-3 fokkal magasabb, mint a padlószinten. Ezt a különbséget veszi figyelembe a hőmérséklet kompenzáció funkcióval felszerelt Midea klímaberendezés, és ennek megfelelően szabályozza a hőmérsékletet.

A Midea az egyik legjobb választás, ha a középkategóriában keresi a megfelelő légkondicionálót. Tartósság, jó minőség, biztonság, és nagyon kedvező ár jellemzi.